Helyközi valósidejű utastájékoztató
A keresőprogram a Borsod Volán 2013-2014. évi menetrendjeit tartalmazza, melyek 2014. december 13-ig érvényesek.
Segítség

Használati útmutató a használathoz

1a. Településnevek beírása

A kereső "Indulási település", "Érkezési település" és "Érintett település" mezőibe kell a településneveket beírni. A beírással egy időben megjelennek a választható települések és megállók (de maximum 80 darab). Ezért ha csak "Budapest"-et ír be a szövegmezőbe akkor az abc rendben hátul található megállókat már nem látja a felajánlott megállók között. (például Budapest, Tungsram), de a megálló nevéből további karakterek beírásával ezek is megjelennek. A listában elől az úgynevezett kiemelt megállóhelyek találhatóak (ezek a település fontosabb nagy forgalmú megállói) és utána következnek a többi megállók abc rendben. Javasoljuk, hogy a lehetőség szerint minél pontosabban adja meg a település nevet. A program ékezetek nélküli neveket is képes értelmezni. Az Érintett település mező kitöltésével csak azokat a járatokat jeleníti meg a kereső, amik az adott településen keresztül haladnak, illetve a megadott megállóhelyet érintik. Például Budapest-Esztergom keresésénél ha Érintett településnek megadja Visegrádot, akkor csak a Dunakanyarban közlekedő buszok menetrendjét kapja meg, a Dorogon át közlekedőeket nem!

Ha a szövegmezőben konkrét megállóhelyet adott meg, akkor a szövegdoboz előtt található földgömb ikonra kattintva a megálló helyét tudja megtekinteni a térképen, ha csak települést, akkor a település általunk kiemelt megállója lesz a térkép középpontjában.

Ha a szövegmezőben konkrét megállóhelyet adott meg, akkor a szövegdoboz mögötti pergamen ikonra kattintva az adott megálló indulási jegyzékét lehet megtekinteni.

lehetőség van vonal megadására is, ebben az esetben a vonal rádiógombot kell bejelölni. a vonal mezőben vonalszámot és vonalnevet egyaránt lehet megadni.
ha a vonal rádiógomba van bejelölve, megállót is lehet megadni, de nem kötelező. Ha ez meg van adva, akkor az adott megálló indulási jegyzéke jelenik meg, de csak az adott vonalra vonatkozóan.

1b. Vonal beírása

Itt a vonalszámot (mező számát) kell megadni, vagy helyi kereső esetén a helyi busz számát.

2. Egyszerű beállítások

Az utazás tervezett időpontját itt adhatja meg A napot megadhatja a szövegmezőbe beírva, vagy kiválaszthatja a bal oldalon levő naptárból is. A már beírt értéket a "<<" és ">>" jelekre kattintva tudja egy-egy napokkal módosítani

Továbbá lehet keresni bármely napra, amely általános, naptól független keresést biztosít (azaz egyaránt megkapja a munkanapos, hétvégi és az egyéb időszakosan közlekedő járatokat is). Ebben az esetben a találatoknál különös figyelmet fordítson az időkorlátozásokra, mert egyes járatok nem járnak mindennap.

3. Keresés

A keresés gombra való kattintás után vagy a fenti beállításoknak megfelelő találati lista, vagy egy hibaüzenet jelenik meg.

4. A találati lista

Egy utazási ajánlat tartalmazza, hogy egy járat mikor indul és mikor érkezik, ha van róla információ, akkor a késést és a várható indulási/érkezési időpontot , melyik az induló és melyik az érkező megállóhely, az utazás összes ideje valamint a járat mely napokon közlekedik. A térkép oszlopban található földgömb ikonra kattintva az ajánlat útvonalát tekintheti meg a térképen.

A fejlécben található "oda irány" illetve "vissza irány" linkre való kattintással megtervezheti az ellenkező irányú utazását. Fontos, hogy újra állítsa be az utazás dátumát, hiszen nem minden utazási kombináció érhető el minden nap.

A földgömb ikonra való kattintással térképet kérhet a megfelelő elemről. A keresőoldalon a kiválasztott település vagy megálló helyéről, a találati oldalon pedig az adott járat vonalvezetéséről. Ha az adott járat éppen úton van, akkor a térképen busz ikonnal megjelenik az adott járat aktuális pozíciója.

5 További részletek a járatról

Egy adott járat részletes menetrendjét megkaphatja, ha egy utazási ajánlat kifejtésében szereplő járatszámra kattint. Ekkor megtekintheti, hogy az adott busz honnan indul és hova érkezik. Pirossal vannak jelölve azon megállóhelyek, melyeket adott járaton történő utazása során érinteni fog. Az utolsó oszlopban a járat által megtett távolságot találja. Felhívjuk figyelmét, hogy ez több esetben eltérhet a díjszámításnál alkalmazott távolságtól.